A 2000-es években rendkívül nagy népszerűségre tett szert a fiatalok körében a parkour.
A parkour, mint extrém sport lényege, hogy minél gyorsabban és látványosabban jussunk el A pontból, B pontba.
Nincsenek benne kötött mozdulatok, szigorúan meghatározott mozdulatsorok. Az akadályok leküzdése mindig az adott egyén ügyességétől, fizikumától, fantáziájától függ.
Ez a sport rendkívül jól fejleszti a testi erőnlétet, az általános mozgáskoordinációt és a testtudatot is.
Parkour közben nagyon fontos a sérülések elkerülése és a különböző ugrások utáni biztonságos földre érkezés.
A Gonge Parkour lehetővé teszi, hogy a gyermekek felépítsék, majd számtalanszor újratervezzék saját, biztonságos parkour akadálypályájukat.
Az átbújás, átmászás, átugrás és a különböző trükkök, remekül fejlesztik majd a gyerekek izomzatát, egyensúlyérzékét és mozgáskultúráját.
Az egyensúlyozás fejlesztésének, nem csak a mozgás- és fizikai fejlesztésben van kiemelt szerepe, de fontos alapja más képességek fejlődésének, valamint az értelmi és érzelmi fejlődésnek is.
Szülinapi zsúrokon, baráti rendezvényeken, komoly versenyeket is lehet rendezni segítségükkel.
A gyerekek számára történő biztonságos használat, rendkívüli strapabíró kialakítás, a minőségi alapanyagok felhasználása és a Tanulás mozgással mottó a garancia a megunhatatlan játékra.
Az elemek beltéren és kültéren egyaránt használhatók.
Részletek
|
1 - 100
|
|
AKADÁLYPÁLYÁK, MÁSZÓKÁK
|
|
A Gonge Parkour alapkészletében 14 elem található. Az elemek tetszőleges módon összeilleszthetőek és variálhatóak. A szett tartalma: 4 db tartóalap, 2 db egyenes akadály, 2 db átlós akadály és 6 db kereszttartó. Az elemek mind tartós és kemény műanyag anyagból készültek. Anyaguknak köszönhetően kül- és beltéren egyaránt használhatók. A tartóalap alapján csúszásmentes gumi bevonat található. A tartóalapok mérete: 71x31x11,5 cm Az egyenes akadályok mérete: 77,5x59 cm Az átlós akadályok mérete: 72,5x48 cm A kereszttartók mérete: 44x6x4,5 cm Számtalan építési variáció! Könnyen összeszerelhető. A parkour, mint extrém sport lényege, hogy minél gyorsabban és látványosabban jussunk el A pontból B pontba.
|
|
műanyag, gumi, fém
|