Mit fejleszt: egyensúlyérzék, auditív észlelés, emlékezet.
Kiemelten ajánljuk: mindenkinek!
Ezzel az eszközzel pótolhatjuk azokat az egyensúlyi ingereket, amiket a gyermek csecsemőkorában nem kapott meg, vagy nem annyit, amennyire szüksége volt. Sosem késő elkezdeni használni, még felső tagozatban is sokat segíthetünk vele.
Forgatások:
Űrhajó: a gyerkőc törökülésben ül a tölcsérben, két kezével kapaszkodik, popsija a mélyedésben, feje is hátra döntve. Így stabil helyzetben marad, nem csúszkál /hacsak nem szándékosan/. Két kezünkkel forgatjuk a tölcsért, a nebuló egy forgó űrhajóban érezheti magát. Közben mondókázzunk is, nagyon szeretik! /Még az ötödikeseim is kikövetelik. /
Forgóajtó: a függőleges forgástengely mentén pörgetünk.
Centrifuga: a gyermek a stabil helyzetben ül a tölcsérben. Óvatosan fordítsuk úgy, hogy a feje legyen lent, majd úgy forgassuk csúsztatva egy-egy nagy lendítéssel, hogy mindvégig lent is marad a buksija. /Ezt a pörgetést csak ott alkalmazzuk, ahol tényleg nagyon kimaradtak az egyensúlyi ingerek –onnan fogjuk tudni, hogy a csemete fülig érő szájjal vigyorog e villámgyors forgatásnál. /
Öblítés: ha elbírjuk, fogjuk meg két szélén a tölcsért, s billentsük úgy, hogy csak a csúcsa érintkezik a talajjal. Finoman rázogassuk, mint amikor salátát mosunk.
Kishajó: ha gyermekünk valami különlegesre vágyik, akkor vigyük magunkkal a strandra vagy nyaralásra, hiszen a tölcsér fennmarad a vízen és kishajóként is funkcionál. Fontos, hogy a forgatások folyamatosak legyenek, s ne túl lassúak. Ezért mérjük fel, hogy kényelmesen elbírjuk-e, ha nehezebb gyermeket ültetünk bele, a gyakorlatok nem derékkímélőek.
Fontos, hogy a forgatások folyamatosak legyenek, s ne túl lassúak. Ezért mérjük fel, hogy kényelmesen elbírjuk-e, ha nehezebb gyermeket ültetünk bele, a gyakorlatok nem derékkímélőek. Terhelhetősége: 100 kg
Részletek
|
1 - 2
|
|
EGYENSÚLYOZÁS, FELÜLÉS, EGYENSÚLYOZÓ JÁTÉKOK
|
|
A forgó, egyensúlyozó tölcsér számos területre fejlesztő hatással bír, így a kisebbek számára is egy hasznos eszköz lehet. A piros színű, műanyagból készült forgó anyagának köszönhetően kimondottan könnyen tisztítható, lekerekített szélei biztonságossá teszik a használatát. Félköríves kialakítása teszi lehetővé a ringatást és forgást, magasított oldalai védelmet nyújtanak. A tölcsér fent marad a víz felszínén, így kishajóként is használható. (Felnőtt felügyelet mellett!) Termék mérete: 44 cm Átmérője: 80 cm Terhelhetősége: 100 kg
|
|
műanyag
|
A Gonge egyensúlyozó tölcsér bevonásával végezhető foglalkozások
Az egyensúlyozó tölcsért többféleképpen is bevonhatjuk a játékos mozgásfejlesztésbe.
Forgatások
„Űrhajó”
A gyerkőc törökülésben ül a tölcsérben, két kezével kapaszkodik, popsija a mélyedésben, feje is hátra döntve.
- Így stabil helyzetben marad, nem csúszkál (hacsak nem szándékosan).
- Két kezünkkel forgatjuk a tölcsért, a csemete egy forgó űrhajóban érezheti magát.
- Közben mondókázzunk is, nagyon szeretik! (Még az ötödikeseim is kikövetelik - Írta nekünk egy pedagógus).
„Forgóajtó”
A függőleges forgástengely mentén pörgetünk.
„Centrifuga”
A gyermek a stabil helyzetben ül a tölcsérben.
- Óvatosan fordítsuk úgy, hogy a feje legyen lent,
- majd úgy forgassuk csúsztatva egy-egy nagy lendítéssel, hogy mindvégig lent is marad a buksija.
- Ezt a pörgetést csak ott alkalmazzuk, ahol tényleg nagyon kimaradtak az egyensúlyi ingerek.
- Onnan fogjuk tudni, hogy a csemete fülig érő szájjal vigyorog e villámgyors forgatásnál.
Öblítés”
- Ha elbírjuk, fogjuk meg két szélén a tölcsért,
- billentsük úgy, hogy csak a csúcsa érintkezik a talajjal.
- Finoman rázogassuk, mint amikor salátát mosunk.
"Kishajó"
Ha gyermekünk valami különlegesre vágyik, akkor vigyük magunkkal a strandra vagy nyaralásra, hiszen a tölcsér fennmarad a vízen és kishajóként is funkcionál.
Figyelem!
- Fontos, hogy a forgatások folyamatosak legyenek, de ne túl lassúak.
- Mérjük fel, hogy kényelmesen elbírjuk-e, ha nehezebb gyermeket ültetünk bele, a gyakorlatok nem kímélik a derekat.